levél

Lara Fabian nyílt levele Celine Dionhoz egyik albumának mellékleteként, ahol azon énekesnők dalait dolgozta fel, akik hatottak a személyiségére, akik miatt az lett, aki. Mindegyikőjükhöz írt egy őszinte levelet, habár van köztük olyan is, aki már nincs az élők soraiban.

Ahogy olvastam, egyből eszembe jutott az én levelem Larához. Az érzések nagyon hasonlóak.. Olvassátok:

Dear Céline, "My" Dear Céline,

a feeling of belonging...

Beyond that vocal family we 're part of, I want to share with you my first emotion I felt when I was 12, when I heard your voice for the very first time. I had never seen your face, however I was hearing myself in your voice... as if I had in front of me, a cousin I had never met, who would confort me whith this feeling of déjà vu, already known, almost a likeness...

I, who's a single child, I've always search for "one" best friend. That is what you've been in my secrets.

Every night, when time to sleep came, I was hiding in my bed whith my walkman on, listening to your casette I would listen over and over. " c'est mon rêve de toujours au bout des plus mauvais jours tu es là, tu es là...". Your voice would fill my ears, and eventually I could match a face with the voice.

At dawn, I knew you by heart, each subtle singsong, I would follow note by note your musicality, your passion, sung like only your voice can give colors to the harmony...

At the annual school talent, I was 13 and I would show off covering your songs. For lack of any instrumental, I would sing over your voice. In order not to sound out of place, I would do the harmony, and my teenage dream would fulfill: I was singing with you , for the time of a virtual duet... I was given a standing ovation, I made it in front of my peers in high school. Were you here to hold my hand?

And by some kind of magic, I left here to live in your country, took the canadian nationality, and ended meeting you...too briefly...

It was my turn to try my luck....A first album, a second one, and always inspired by your great voice, I would grow up. I won't tell you the rest of the story, it doesn't matter.

However, what I'd like to tell you, is what I was nevever allowed to tell you. Because I would have never imagined that Love and absolute Admiration that we give to our peers, could be a weapon people are using against us...

At last...from my letter to your eyes, from my voice to your ears, I can now tell you: Yes, I admire you, indeed...

Whenever my way seemed tough, I would take from your blatant perseverance to carry on my journey... The lesson I learnt from you, is that we 're going nowhere and we're becoming nothing by competing with others...but we're getting better if we look ahead to become the best of oneself.

You've been my greatest influence, my biggest emotions, the reason for most of the tears I shed...

I still dream that we are at a table, laughing at the complicity we would eventually share. Under a same sky, you'd be a star, the color of a diammond. I'd be a moon crescent, we would dance around the earth where your truly unique voice echoes again and again...

See you soon, somewhere...

Lara.

Hol a határ?

Egy ismerősöm osztotta meg az alábbi gondolatot: Ha megvan a véleményed rólam, akkor írd le egy papírra, rakd borítékba, menj el a postára és add fel egy olyannak, akit érdekel! - ez újból elgondolkodtatott a vélemény, kritika és a rosszindulat közötti különbségekről.

Megkaptam már, hogy miért tiltom le a hozzászólásokat a videoim alatt, pedig ez nagyon egyszerű. Azért dolgozom és készítjük a dalaimat, hogy mások is örömüket lelhessék abban, amit képviselni próbálok. Mivel a művészet szubjektív dolog,  úgy van rendjén, hogy van akinek tetszik és olyan is, akinek nem. Mindkét oldalról lehet véleményt formálni, hiszen egy művésznek kell a visszacsatolás, anélkül nem fejlődne, nem haladna előre, viszont a névtelen és álnéven történő, arcukat nem vállaló rosszindulatú megjegyzésekre nem lennék kíváncsi. Mikor az ilyen kommenteket kapom, mint a híres "menj el inkább kapálni", "egy senki vagy", és most az új kedvencem, "megnéztem ezt a videot és lehánytam a képernyőt, amiről nem tudom letakarítani, rohadj meg", akkor eszembe jut, én mikor venném a fáradtságot, hogy ilyet írjak bárkinek is, hogy ilyen stílusban minősítsem a munkáját. Lényegesen több intelligencia kellene ahhoz, hogy ki tudják nyilvánítani normális, udvarias keretek között a nemtetszésüket. Sok építő kritikát kaptam már, olyanokat, amikkel egyet kellett értenem és folyamatosan azon vagyok, hogy az elkövetett hibákat kijavítsam, hogy teljesebb élményt nyújthassak egy-egy fellépés, koncert vagy akár egy új dal, klip alkalmával. Az is tény, hogy a közönséget négy csoportra lehet osztani: az elvakultak, akik mindenhogy szeretnek, bármit is csinálj, a semlegesek, akikből semmilyen reakciót nem vált ki a produkciód, az objektívek, akik figyelemmel hallgatnak és szívesen elmondják tapasztalataik alapján, hogy mi volt jó és mi kevésbé, és végül a nagybetűs TROLLok, akik alig várják, hogy valami sértőt, bántót, rosszat mondhassanak rólad. Én azt vallom, tudom, mit szeretnék, tudom, merre tartok és abban, hogy kiteljesedhessek, a keresetlen megjegyzések abszolút nem tántorítanak el, mert ez annak a velejárója, hogy ezt a pályát választottam, de megérteni sosem fogom az indíttatását, hiszen számomra hihetetlen, hogy a puszta létezésem valakikben ilyen indulatokat ébresszen. Furcsa ez. Kicsit talán ijesztő is. Szerencsére nekem megvan az a kontroll emberem, aki mindig őszintén elmondja, milyennek ítélte meg az adott munkámat, így a többi reakciót már csak a helyén kell tudni kezelni. Azt hiszem, ebben is egyre jobb vagyok.